Az idő szentsége
2020.07.06.
„Megvan az ideje a születésnek és megvan az ideje a meghalásnak…, megvan az ideje a sírásnak és megvan az ideje a nevetésnek… , megvan az ideje az ültetésnek és megvan az ideje az aratásnak…, megvan az ideje a hallgatásnak és megvan az ideje a beszédnek…,” (Prédikátor könyve)
Esther Jungreis, a kiváló Tóra-oktató írja: „Ezek az ellentétpárok jelzik, hogy minden lehet helyes, hogyha a kijelölt időben tesszük. Van, hogy hallgatni arany, de némelykor üvöltenünk kell, mint egy oroszlánnak.” Más szóval minden az időzítésen múlik.
A mai ember önkényesen bánik az idővel, mintha az idő, a mi alkotásunk lenne. Pedig az idő Istenhez tartozik. Jobban mondva Ő maga az idő: „Én vagyok a kezdet és a vég, az Alfa és az Ómega.”
„Kezdetben volt az Ige, … Minden ő általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett.” (Jn1,1–3) „Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”
Van ideje a hallgatásnak és van ideje a cselekvésnek! „Még nem jött el az én órám!”
Mi úgy teszünk, mintha függetlenek lennénk az Örökkévalótól. Pedig benne élünk, mozgunk és vagyunk. Mindennap. Minden pillanatban. Élni a „Jelen Időt”, éljük a magunk és az Isten életét. Mi Őbenne, Ő mibennünk.
És a lélek megszólít minket! „Ott fúj, ahol akar!” – és akkor tenni kell!
A mai embernek annyi szabadideje van, amennyiről nagyszüleink álmodni sem mertek. A modern technológiák rengeteg időnket szabadították fel, mégis kevesebb jut a fontos dolgokra, mint bármikor korábban. Egész iparág épül fel az idő agyonütésére. A legértelmetlenebb és legostobább elfoglaltságokat eszelték ki, hogy szüntelenül lekössenek és elbutítsanak bennünket. Elveszítettük időérzékünket és már nem érezzük, hogy az idő sürget bennünket, mert folyamatosan közelebb van az óra „és már itt is van”.
„Az egyiket felveszik, a másikat itt hagyják!”
Éljük-e az idő szentségének felelősségét, vagy belesüppedünk egy mindent elborító nihilista, hedonista pocsolyába.
A mostani vírushelyzet és bezártság átformálta az időhöz való viszonyunkat is.
1. Hirtelen, mintha a lényeges és fontosabb teendőkre több időnk lenne: személyes kapcsolatokra – legyen az család, baráti kör vagy Istenkapcsolat: ima.
2. Jó cselekedetekre, másokkal való szolidaritásunk kifejezésére.
3. Értékek megszűrésére, elkülönítve a bóvlit az időtállótól, időigényestől és megtermékenyítőtől.
4. Talán lesz több időnk a wellnessen kívül vagy mellett a spirituális, lelki fürdőzésre is: a csendes házakban, lelkigyakorlatos házakban, kolostorok látogatásakor és a természet adta szent helyek felkeresésével gyalog, kerékpáron, egyénileg és közösségileg egyaránt.
Most, amikor kinézek az ablakon, örömmel látom, hogy ezt kínálja neked a mecseki Zengő tövében lévő Püspökszentlászló.
És talán lesz egy kis időnk, talán több mint eddig, hogy
„vacsora után melléd ülve, hosszan mindent elbeszéljünk”.
Hofher József SJ