Aki Istennel kapcsolatba akar kerülni, egy lángoló zónában áll

(Bours nyomán)

Olvasmány: Ex 3,1–14 – Mózes az égő csipkebokor előtt

Istennel a pusztában lehet találkozni. Mit jelent ez?

Ózeás ezt írja: „Ezért majd magamhoz édesgetem, kiviszem a pusztába, s a szívére beszélek.” (Oz 2,16)

A csipkebokorból szól Mózeshez. Isten elhagyja a dicsőség helyét. „Láttam népem nyomorúságát, hallottam panaszát … ismerem szenvedését.”

A csipkebokor telis-tele van tövisekkel, száraz ágakkal. Nincs madár, mely menedéket találna ágai között anélkül, hogy meg ne sérülne, meg ne sebesítené magát. Ily módon akar Isten a nyomorúság helyén találkozni népével és kiszabadítani őt.

Ábrahám után, az egész népet szólítja meg! Sebzett szívvel és sérült kezekkel akarja kifejezni könyörületét népe iránt.

Életveszélyes zóna, ahol Mózes áll. A halál zónája. Isten előtt megállni félelmetes. Nem nézhetek az arcába, mert meghalok.

A szív mélyéig hatolunk. Isten a szenvedélyes tűz a lelkem mélyén, vagy csak addig hatoltam a mélybe, ahol még csak a vágy él, hogy életem szenvedélye legyen?

Az Istenről alkotott képek, dogmák, rítusok, szentségek az egyedüli Istent takarják el előlem, nehogy meghaljak a szembesüléstől?

Istenhez közelítve sokszor tapasztaljuk, hogy mi csak egy határ közelében élünk, amit nem merünk átlépni. Belépünk-e a tűz zónájába, vagy csak kívül maradunk?

Ma sokkal inkább az a veszély fenyeget bennünket, hogy egy falat, ernyőt vonunk magunk elé, hogy Isten hívása ne érjen el minket. A tüzet eltakartuk. Isten elrejtett marad a mi zónánktól. A mai embert sokkal inkább ez a veszély fenyegeti.

Ezért volt régen szokásban a zsidóknál a képtilalom. „Nem takarjuk el a tüzet képekkel, Isten lángoló valóságát, hanem beállok az Ő zónájába” – mondták a régiek. Sokszor a törvény arra szolgált, hogy még véletlenül se találkozzam, Isten igazi arcával. Volt egy törvény és a törvény mögött Istennek el kellett pusztulnia. Ez ellen küzdött Jézus folyamatosan a farizeusokkal való vitáiban.

Az elviselhetetlen törvények sokasága, a szélesre szabott imaszíjak, a nyilvános köszöntések, „rabbi” címek és megszólítások, a templom aranya, a poharak és tálak tisztántartása, az oltárra helyezett áldozati ajándékok, a meszelt sírok … stb. mindez egy takaró, csak ne érintsen bennünket Isten lángoló jelenléte.

A kopt Tamás-evangéliumban és Origenésznél is olvassuk: „Aki közel van hozzám, a tűzhöz van közel; aki távol van tőlem, az országomtól van távol.”

Jézus, aki Isten képmása, olyan, mint a tűz!

Gondoljunk csak Jézus következő tetteire és mondataira:

„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön: mennyire szeretném, ha már föllobbanna!” (Lk 12,49)

„Jézus bement Isten templomába és kiűzte azokat, akik a templomban adtak-vettek, a pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait pedig fölforgatta.” (Mt 21,12)

„Szívük keménységén elszomorodva, haragosan végignézett rajtuk.” (Mk 3,5)

„További faggatásukra jézus fölegyenesedett és így szólt hozzájuk: Aki bűn nélkül való közületek, az vesse rá az első követ. Aztán újra lehajolt és tovább írt a földön. Ennek hallatára azok egymás után eltávoztak, kezdve az idősebbeken, úgy, hogy Jézus egyedül maradt az előtte álló asszonnyal” (Jn 8,7–9)

„Hagyd a halottakra, hadd temessék halottaikat, mondta nekik, te pedig menj, hirdesd isten országát.” (Lk 9,60)

„Az Úr erre megfordult és rátekintett Péterre. Péter akkor visszaemlékezett, hogyan mondta az Úr: Mielőtt ma a kakas szól, háromszor fogsz megtagadni engem. Péter kiment és keservesen sírásra fakadt.” (Lk 22,61–62)

Ugyancsak:

„Ott színében elváltozott előttük. Arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig tündökölt, mint a fény.” (Mt 17,2)

„Ugye lángolt a szívünk, mondták egymásnak, mikor útközben beszélt hozzánk és kifejtette az írásokat.” (Lk 24,32)

„Útközben már Damaszkusz közelébe érkezett, amikor hirtelen mennyei fény ragyogta körül. A földre zuhanva hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: Saul, Saul, miért üldözöl engem?” (ApCsel 9,3–4)

Tűzből elhangzó hívás! Minden történetben egyértelmű a hívás, a megszólítás. Egy ilyen pillanatban képtelenség langyos választ adni. Vagy kiszolgáltatom magam, vagy végleg eltűnök a süllyesztőben.

Most érvényes a mondás: „Senki, aki kezét az ekeszarvára téve hátratekint, nem alkalmas Isten országára.”(Lk 9,62)

Ismerek én ilyen pillanatokat a saját életemben?

Az égő csipkebokorról tekintetünk a pünkösdi lángnyelvekre irányul. A kép arról beszél, hogy mindeneknek a hátterében a Tűz, a Lélek, a Szeretet áll. Az emberiség története mögött ez a Tűz található! A megfeszített és feltámadt Krisztusban ezzel a tűzzel találkozunk.

1) Az életem valóban az élő eleven, szerető Isten jelenlétében zajlik?

2) Mit válaszolok, mikor megkérdezik tőlem: Milyen tapasztalatokra tett szert Istennel?

3) Van olyan élettapasztalatom, ahol Istennel a határokon találkoztam, ahol a puszta van. Volt már ilyen meglepetésben részem?

4) Miként tapasztalom Krisztust az ő Igéjében: Aki a közelemben van, a tűzhöz van közel. Vagy lefedtem ezt a tüzet?

5) A tűzből hangzó felszólítás: Mit vár Isten most leginkább tőlem?

Álljanak itt végül Ferenc pápa szavai Pascalra emlékezve:

„Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene, nem a filozófusok, nem a tudósok Istene. Bizonyosság, bizonyosság. Érzés. Öröm. Béke. Jézus Krisztus Istene.”

Ez a feljegyzés, amely egy kis pergamenre van írva, amelyet a filozófus ruhájába varrva találtak meg halálát követően, nem értelmi reflexiót fejez ki Istenről, melyre egy olyan bölcs ember képes, mint ő, hanem Isten jelenlétének élő, megtapasztalt érzését. Pascal még azt a pontos pillanatot is feljegyzi, amikor megérezte ezt a valóságot, melyre végre rátalált: 1654. november 23-án este.”

„Ki lakhat közülünk együtt az emésztő tűzzel, s melyikünk maradhat az örök lángokhoz közel?” (Iz 33,14)