A szentmise, mint az életszentség forrása

 

oltariszentseg2023. november 23-26.

Kísérő: Hess István SJ

Ma a liturgia formája kiélezett kérdéssé vált. Egyesek a zsinat utáni liturgiában az Egyház protestantizálódást látják, mások kizárnak minden felülvizsgálatot. Mi Istenhez megyünk, aki az Egyház történetében mindvégig amellett az Egyház mellett állt, amely töretlenül és csorbítatlanul hirdette Isten kinyilatkoztatását, amit Isten mondani akart. Szeretnénk megérteni, mire hív minket Isten az egyéni életünkben, amely lehetővé teszi, hogy az élő Istennel összhangban éljünk az Egyház megújulását előmozdítva. A kultusz ritmust ad a közösség életének, lehetővé téve az ember teljesebb bekapcsolódását Isten művébe. Mindennapi életével visszatükrözi a teremtés rendjét, a helyes viszonyulást a másikhoz: Istenhez, emberhez, önmagához a környezetéhez.

Krisztus szenvedésével, halálával, feltámadásával újjáteremti az embert, aki Jézus személyén keresztül a maga teljességében érti meg Isten szándékát. A keresztény liturgia, – Jézus Keresztáldozatának ünneplése és átélése-, az embert ennek az újjáteremtésének a részesévé teszi – ezt cselekedjétek az én emlékezetemre – menjetek küldetésetek van.

A lelkigyakorlat csendben zajlik, csak a kísérővel kommunikálunk, kivéve a megosztás perceit. Az elmélkedések alapját a napi 3 bevezető adja.

Az imaórák közötti időben, lehetőségünk van a megmozdulásra a szép természeti környezetben, Isten teremtett világában.  Ez az idő sem szakítja meg a párbeszédet, hanem annak részévé válik, s elősegíti a bennünk elindult folyamatok, megmozdulások kibontakozását.

Napi szentmise, beszélgetési-gyónási lehetőség, szentségimádás, zsolozsma, visszatekintés.

Időpont: 2023. november 23. (csütörtök, vacsorától) – november 26. (vasárnap, ebédig).

Korhatár: nincs

A teljes lelkigyakorlat támogatott ára diákoknak: 26.000 Ft/fő

A teljes lelkigyakorlat támogatott ára: 32.000 Ft/fő

A teljes lelkigyakorlat valós költsége: 50.000 Ft/fő

A lelkigyakorlatra jelentkezők maguk dönthetik el lehetőségeikhez mérten, hogy mekkora részvételi költséget fizetnek meg a támogatott és a valós ár között.

Jelentkezés a kitöltött Regisztrációs-lap megküldésével.

Amennyiben a link megnyitása sikertelen, az alábbi keresési címen találja a regisztrációs lap dokumentumát. Ezt másolja böngésző keresőjébe:
http://eletrendezeshaza.hu/wp-content/uploads/2017/08/Regisztr%C3%A1ci%C3%B3s-lap.doc

További információ: 06-30-338-5784, eletrendezes@jezsuita.hu