Segítségkérés az Életrendezés Háza fenntartásához

 

 „Drága öröm vagytok Ti, a növekvő Baráti Kör, a sok kedves ismerős, akik együttesen szinte a mi ragyogó napsütésünket jelentitek. Mert ugye közös örömről van szó, ami egyúttal hatalmas erőt is jelent, nyitottságot, lendületet a jövő felé. Jövőbe tekintő, nyitott egységet, s Boulad atyával azt valljuk, hogy dolgunk a világ megváltoztatása, és ez nem lehetetlen, mert utunk éppen a LEHETETLEN.”

Vácz Jenő SJ, az ÉH alapítója

Kedves Barátunk!

Nagy örömmel adjuk hírül, hogy az Életrendezés Háza (ÉH) felújítási munkálatai március elején befejeződtek, és június végétől a gyönyörűen felújított épület újra várja az elcsendesedésre, lelki megújulásra vágyó vendégeit.

A koronavírus sajnos átrendezte az ÉH újraindulásának tervezett rendjét is. Ha elképzeléseink szerint alakul minden, akkor a húsvéti lelkigyakorlat lett volna az első nyilvános programunk, számos további lelkigyakorlattal még a tavasz folyamán. A vírussal kapcsolatos rendelkezések értelmében azonban ezeket is vissza kellett mondanunk. A bizonytalanság és félelem miatt több csoportunk a nyári foglalását is visszamondta.

Mindezek a körülmények és következmények igen nehéz anyagi helyzetbe sodorták az ÉH-t fenntartó Életrendezés Háza Barátainak Egyesületét. Az újrainduláshoz és működtetéshez szükséges tartalékunkat az elmúlt két és fél hónapban teljesen feléltük, bármennyire próbáltunk is takarékosan gazdálkodni. Látható az is, hogy az újraindulás üteme lassabb, a jelentkezők száma valószínűleg alacsonyabb lesz az előttünk álló időszakban, mint rendes körülmények között elvárható lenne.

Ezek a nehézségek arra indítanak, hogy segítségkéréssel forduljunk Barátainkhoz, Jótevőinkhez, hogy ezt a nehezebb időszakot átvészelhessük, és biztosíthassuk a fedezetet a legszükségesebb kiadásokra, az ÉH újraindítására. A felajánlott támogatásokat az alábbi számlaszámra várjuk:

 

Számlatulajdonos: Életrendezés Háza Barátainak Egyesülete (ÉHBE)

Számlaszám: 11731001-23111644-00000000 (OTP Bank)

Közlemény: Adomány

 

Hálás szívvel köszönjük, ha az ÉH újraindulásához bármilyen csekély adományával is hozzá tud járulni. Hálásak vagyunk minden értünk felajánlott imáért, mellyel a gondviselő Isten kezébe helyezik az ÉH jövőjét!

Köszönettel és hálával:

Piffkó László, elnök

Életrendezés Háza Barátainak Egyesülete