Püspökszentlászló

Fantasztikus hely, mind természeti adottságait tekintve, mind pedig spirituálisan. A szerzetesek mindig is tudták hol kell felütni tanyájukat.

Mikor a településen, a Zengő lábánál sétálok, elképesztő arra gondolni, kik jártak előttem ezeken az utakon. Mindszenty Józseftől, Henri Bouladig számtalan szellemóriás és lelki ember fordult itt meg. Rendtársaim közül Németh János és Vácz Jenő atyák szelleme kísér utamon. Miközben sétálok, Jules Supervielle bájos írásának szamara és ökre jelenik meg előttem, akik ott, Betlehemben, a Kisjézus mellett szinte levegőt sem mertek venni, nehogy a jászol körül repkedő angyalok közül egyet is lenyeljenek.

Így lépkedek én is kőről kőre és engedem, hogy ez a szent környezet a még mindig itt élő szent lelkületű emberekkel átjárják a lelkemet és jobbá tegyenek engem.

A kastély mögötti kis temetőben pihennek azok a nővérek, akiket Jenő és János atyával „ideűzött” a Szeretet.

Csak imádkozni tudok azért, hogy őrizzen meg engem is a Szeretet ebben a csodálatos környezetben, és engedje meg, hogy az utolsó befejező imaórámat itt mondhassam el:

„Bocsásd el most, Uram, szolgádat,

szavaid szerint békességben,

hiszen már meglátták szemeim,

akit küldtél, az Üdvözítőt.

Őt adtad számunkra

csodájára minden népnek,

hogy fényeskedjék az egész világnak,

mint választott néped dicsősége.”

Hofher József SJ