Aki Istennel kapcsolatba akar kerülni, meg kell tanulnia hallgatni II.

(Johannes Bours nyomán)

Valódi emberi élet csak akkor lehetséges, ha figyelő hallgatásban és észlelésben az Én e fullasztó önmaga körüli keringését feltöri „egy külső instancia”, melynek az Én „odaadhatja”, és akitől megújultan „visszakaphatja” önmagát. „Minden lét együtt-lét.” Ez a személyek közötti „együtt-lét” azonban az egymásra figyelő hallgatásban és egymásnak adott válaszban, a befogadásban és az odaadásban játszódik le.

Amikor az Én önmagára irányul és kizárólag vagy túlnyomórészt csak önmagát hallja – mint például fülzúgás esetén – akkor máris beteg; eltorzítja a külvilág hangját és így épp nem önmagát valósítja meg. Csak az „önfeledtségben” (biblikus szóhasználattal: „élete elvesztésével”) lesz önmaga („nyeri el az életét”).

Isten szakadatlanul szól hozzám! Az eseményeken keresztül, élettörténetemen keresztül. Létezésünk mélyén szólít meg minket Isten. Sokszor halkan, szinte nem is tudjuk felismerni. Úgy vagyok, mint Sámuel a történet elején. Hall valamit, de nem jön rá, hogy ez Isten hangja is lehet, mégis újból és újból felkel és kérdez. És minél inkább erősödik a figyelmünk, annál inkább érezzük, hogy Isten hívása folyamatosan hozzánk érkezik. Ha antennáinkat jó irányba fordítjuk, egyre inkább nő a vevőkészségünk.

„Én hiszem, hogy egy ember, ha eléggé figyelmes, sorsának folyását nagyon világosan felismerheti. Egy belső hang által érintettnek érzi magát. De neki hallóvá kell válnia és meg is kell hallania az üzenetet.” (Alma Mahler-Werfel)

„Életem minden pillanata érintett a misztérium által, hogy a félelemtől, a kényelem szeretetétől vagy a lélek hiányában ne forduljak el a pillanat tekintetétől. Szabadságvágyunk a mély hallgatásban és a benső hang hatására felemeltetik. A szabad élet iránti vágyunk megvalósulásának egyetlen útja, hogy ezt a benső hangot felfedezzük, kibányásszuk magunkból és kidöntsünk minden ajtót, ami ezt meggátolhatná bennünk.” (Franz Werfel)

Kérdések

1) Mindenkiben ott szól az igazság hangja, létezésének hangja, melyen keresztül az Isten szól. Mit teszek, hogy ezt a hangot meghalljam?

2) Az emlékezet útján visszafelé haladva szemlélem az élettörténetemet. Hol vált egyértelművé bennem, hogy szólt hozzám az Úr? Volt olyan pillanat, amikor nagyon erősen betört a szívembe az Ő hangja? Milyen volt ekkor az én hallásom, illetve meghallgatásom? Milyen volt bennem a dolgok meghallása vagy felejtése?

3) Sámuel nem érzékelte, hogy Isten szólt-e hozzá vagy sem. Sok esetben úgy tűnik, hogy egy jelnek több jelentése is lehet. Mit tehetünk annak érdekében, hogy világosság gyúljon bennünk a jelet illetően? (Egy tapasztalt embert meghallgatunk; figyeljük, hogy több jel egy irányba mutat-e vagy sem; az egyik értelmezést használva, megfigyeljük, milyen irányba mozdulnak az események.)

4) Isten a kinyilatkoztatás által szól hozzánk. Miként és mikor tud a kinyilatkoztatás (a Biblia) az én megszólításommá válni?

5) Képes vagyok-e a hallgatásra? Mi töri meg a figyelmet? Mit tudok tenni, hogy a figyelem, a hallás képessége erősödjön bennem?

(Hofher József)