Aki Istennel kapcsolatba akar kerülni, annak már nem szabad hatalmával, javaival az Úr elé állni, hiszen mindent az Úrnak köszönhet, az Úrtól remél.

(Johannes Bours nyomán)

Olvasmány: 2Sámuel 24,2–25

Hol épüljön fel az Úr háza?

Dávid utódainak fel kellett építeniük a templomot, Dávid pedig elkészítette a helyét az ő népe között.

Mi volt Dávid bűne? Felmérette vagyoni helyzetét, hogy az alapján, hatalma által megvalósítsa az Úr tervét.

„A király ezért megparancsolta Joábnak és a seregek vezéreinek: ’Járjátok sorra Izrael törzseit Dántól egészen Bersebáig, és vegyétek számba a népet, hogy megtudjam mennyi a nép!’ Joáb azonban azt mondta a királynak: ’Az Úr, a te Istened, bármilyen népes is a nép, tegye százszor népesebbé, és uram, királyom ezt lássa még a saját szemével! De miért kíván uram és királyom ilyesmit?’ Ám a király parancsa sürgette Joábot, valamint a sereg vezéreit. Így hát Joáb, valamint a sereg vezérei távoztak a királytól, hogy számba vegyék Izrael népét.”

Alighogy ez megtörtént, „Dávidnak megdobbant a szíve. Így szólt hát az Úrhoz: „Nagy bűnt követtem el. De bocsásd meg, Uram, szolgádnak ezt a bűnt, mert ostobaságot csináltam.” De Dávidnak bűnhődnie kell. Három választása van. Mi történjen vele, illetve a néppel? 1) Három évig tartó éhínség 2) Három hónapon át meneküljön ellensége elől, vagy 3) Három napig legyen pestis országában.

Dávid inkább az Úr kezébe helyezi saját és népe sorsát, semmint idegenek kezébe kerüljön. Jobb az Úrnál keresni igazságot, hiszen irgalmassága örökkévaló.

De miért volt ez a népszámlálás olyan nagy bűn, hogy ilyen szigorú büntetést vont maga után.

Dávid történetét ismerjük. Kiválasztottsága óta hatalmas bizalma volt Isten iránt, de most saját erejében bizakodott. Kora ifjúságától fogva tudta, hogy az „Úr az ő erőssége”. Kiesett az Úr bizalmából. Most, amikor már élete vége felé közeledik, most vált bizalmatlanná. Elfelejtette, hogy az ő ereje, az „Úr Nevében” van. Bűnbánatában nagylelkűnek bizonyul, mert inkább ő akar bűnhődni, semhogy a nép bűnhődjön miatta.

De Dávid után pillantsunk Jézusra. Negyvennapos böjtje során a pusztában a sátán megkísérti a hatalom megragadásával: „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok, mondta, mert én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha imádsz engem, minden a tiéd lesz.” Jézus így válaszol: „Írva van: Uradat Istenedet imádd és csak neki szolgálj!”

A Getszemáni-kertben mikor Péter kardot ránt, így szól az apostolhoz: „Tedd vissza hüvelyedbe kardodat. mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el. Vagy azt gondolod, Atyám nem bocsátana rendelkezésemre rögtön tizenkét ezred angyalnál is többet, ha kérném?”

Végül, amikor mezítelenül függ a kereszten teljes kiszolgáltatottságban, megmutatja, hogy a megfeszített szeretet erősebb, mint a halál.

A bizalmatlanság, mint bűn, már ott van a teremtés hajnalán, mikor a kísértő ráveszi Ádámot, hogy egyen a fa gyümölcséből. „Vedd kezedbe sorsodat”, hogy olyan legyél, mint Isten. Ez a legnagyobb kísértése az embernek minden korban.

A hatalom kísértése, ami magával vonja a dicsőség vágyat és a birtoklási vágyat egyaránt!

Jézus életében teljesen elutasította ezeket az „idegen vágyakat”, melyek elidegenítenek Istentől és az emberektől.

Az ő hatalma, a szolgálat hatalma volt. Mindenkinek a szolgája lett. Hatalma volt, hogy életét adja értünk, mert senkinek sincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja testvéreiért.

„Én pedig ha fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok!”

Így lett Dávid Fia a Messiás!