Aki istennel kapcsolatba akar kerülni, annak egy úton el kell indulnia

(Johannes Bours nyomán)

Vannak emberek, akik tökéletesen jól érzik magukat a saját világukban, ahol élnek. Meg vannak elégedve azzal, ami van, nem kívánnak változást a helyzetükben. Egyszerűen örülnek a földi létnek. Nem áll szándékukban, hogy máshová költözzenek.

Vannak viszont emberek, akiknek ez a földi lét nem elégséges. Tudják, hogy ez nem minden. Tudják, hogy a jövőnket keresni kell. Érezni akarják, merre vezetnek Isten útjai.

Ilyen ember volt Ábrahám, a hívő emberek ősmintája. Elengedett mindent, amit már biztosan a kezében tartott, és elindult egy olyan jövő felé, amelyet nem ismert, de tele volt ígéretekkel, ahogy a hang azt jelezte neki. Elhagyta a biztosat, az átláthatót, a kiszámíthatót mindazért, ami rá várt.

Olvasmány: Teremtés 12,1–4

A Teremtés könyvének 11. fejezetével, Bábel történetével, lezárul az őstörténet és a 12. fejezettel kezdetét veszi az emberiség története. Az első mondat, amelyet Isten az emberhez intéz, így hangzik: „Költözz el …” A hit útján mindig ez a felszólítás hangzik el. Úgy tűnik, hogyha kapcsolatba kerülünk Istennel, mindig változásra, megszokott környezetünkből való kivonulásra szólít fel minket. Elengedni mindazt, ami megkötött, meghatározta az életemet.

Ez a felszólítás mindenkit elér! Meghalljuk vajon, vagy sem, ez a kérdés?

Életünknek vannak olyan pillanatai, amikor más-más módon, de az Isten költözésre való felszólítása elér bennünket. Lehet ez személyiségfejlődésünk egy meghatározott állomása. Az az idő, mikor identitásunk megerősítésére, megújítására érzünk indíttatást. Jöhet akkor, amikor érezzük, hogy itt az idő, hogy elhagyjuk az atyai házat, és lassan felépítsük saját életünket, otthonunkat.

Történhet ez olykor drasztikus módon, mikor egy belső lázadó hang indít el minket az ismeretlen világ felé, amint ez a „tékozló fiú” esetében történt. Mégis mindenképp törvényszerű, hogy egy adott időpillanatban le kell tudnunk válni az atyai házról.

Házasságkötéskor maga az Úr mondja: „A férfi elhagyja atyját és anyját. Feleségéhez ragaszkodik és a kettő egy test lesz.”

Életünk nem más, mint állandó felszólítások sorozata, ahol Isten, emberi személyek vagy Isten a lelkiismeretünk által arra biztat: menj tovább. Lépj át a következő kapun, ami előtted áll! Izgalmas pillanat, hiszen a biztonságot jelentő jelen helyzetemből el kell indulnom a lehetőségek felé. Kockázatot jelent a lépés, de e nélkül nincs fejlődés. A legnehezebb lépés talán életünk végén vár ránk, mikor a halál pillanatában kilépünk ebből a világból, és átlépünk – reményünk szerint – a mennyországba.

De ne siessünk ennyire előre. Nagyon jelentős pillanat, mikor életutunk felén érezzük, „hogy egy nagy sötét erdőbe jutottunk”. Hogyan tovább? – teszi fel a kérdést Anselm Grün Az ember életútjának felén című kis könyvecskéjében. A nagy német misztikus, Johannes Tauler (1300–1361) gondolatait átvéve elemzi életünknek ezt a szakaszát. Közelítve negyvenéves korunkhoz, érezzük, hogy minden jószándék, akarat ellenére nem vagyunk annyira szuverén személyiségek ahhoz, hogy biztonsággal megtalálnánk jövőnk útját. Életünk mélyébe leereszkedve a lelkiismeretünkön keresztül, elakadásaink pillanatában kezdünk az isteni hangra is figyelni.

Saját erőből, izomból, aszketikus gyakorlatok sorozatával nem jutunk előbbre. Szükséges fülelnünk, és meghallani Isten szavát, felszólítását.

Tauler úgy gondolja, hogy a negyvenedik életév környékén halljuk meg először markánsan ezt a hangot, ezt a felszólítást: „Költözz el …”

Ábrahám hallja ezt a hívást, és megteszi a lépést a bizonytalan felé. Ezért nevezzük őt a hívő ember ősmintájának, mert rá mert hagyatkozni az Úrra. Így olvassuk a Szentírásban: „Ábrahám hitt az Úrnak, és Ő ezt beszámította neki megigazulásul.” Jürgen Moltmann írja biztatásul: „Amikor az Isten felszólítása elhangzik, hogy „Költözz el …” kegyelmével mindig segít, hogy képesek legyünk elindulni és követni őt!

Az úton haladva kételyek támadhatnak bennünk. Ezt olvassuk a Teremtés 16,1-ben: „Sárai, Ábrám felesége nem szült gyereket.” Úgy tűnik, mintha az Úr megfeledkezett volna ígéretéről. Ábrám és Sárai már megöregedtek. Igaz, Hágárnak fia született, Izmael; de ezzel nem teljesedett be az ígéret, hiszen a gyermek csak mellékfeleségétől való.

Ekkor hangzik el az Úr szava: „Én El Shaddái vagyok: járj előttem és légy tökéletes” (17,1). A tökéletesség azt feltételezi, hogy osztatlan szívvel kell az Úr előtt haladnia. Kételytől mentesen továbbhaladni, és az Úrban bízni, az ő tekintetét követni.

Hasonló az eset, mint amikor Jézus Pétert hívja, hogy lépjen ki a csónakból és induljon el felé a vízen járva. Amíg az apostol Jézusra tekint, képes a vízen járni. „Járj előttem és légy tökéletes!” Töretlen szívvel, megosztottság nélkül, kételymentesen haladni tovább! Ezt kéri Isten azoktól, akik kapcsolatba akarnak kerülni vele. Eddig Ábrahámot, Ábrámnak hívták, de most új nevet kapott Istentől, „népek sokaságának atyja” lesz a neve (17,4).

Ehhez az Istenhez, aki előttünk jár és „küld minket”, majd később a kivonulásnál így szól Mózes: „Ha te magad nem jössz velünk, akkor inkább ne is vezess el innét bennünket. Miről ismerhetnénk meg, hogy én és a nép kegyelmet találtunk színed előtt, ha nem arról, hogy velünk vonulsz.” (Kivonulás 33,15)

Ez a hit lényege, hogy beismerjük, Isten ereje nélkül tehetetlenek vagyunk. Már nem önmagunktól várjuk a megoldást, hanem elsősorban Isten erejében bizakodunk.

„Költözz el …”, halljuk a felhívást. El kell engednünk az eddig ismert, a birtokunkban lévő valóságot, ha kapcsolatba akarunk kerülni Istennel. És ekkor hirtelen minden megtalálja az értelmét. Azonban vannak utak, melyek a szenvedés irányába visznek: „Oda mész, ahová nem akarsz menni!” (Jn 21,18) De ha vele megyek, a szenvedések ellenére megtalálom az életem értelmét!

Quo vadis Domine? – Izgalmas kérdés!

Kérdések

1. Aki istennel kapcsolatba akar kerülni, annak egy úton el kell indulnia. Megtapasztaltam-e már ezt az életemben?

2. Hol kell nekivágnom az ismeretlennek, hol kell elengednem a dolgokat? Hol kell lezárni dolgokat az életemben? (Mi lesz velem tíz év múlva, hogyha nem tudok a dolgokon változtatni?)